Óbudai Futókör SE

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Köszöntjük weblapunkon

Balaton kör 2012

E-mail Nyomtatás PDF

35 nevezővel lezajlott a II. Balaton kerülő hosszú távú kerékpáros teljesítmény túra.

Gyönyörű napos idő fogadott minket reggel fél hétkor Siófokon a rajt helyszínén, ami a nap túlnyomó részében meg is maradt. Délután négy óra felé érte el a Balatont a beígért vihar hatalmas széllel, ami szerencsére nem szembe fújt. A jégeső viszont elmaradt nagy örömünkre.

A nevezési papírok kitöltése után hét órakor elindult a népes mezőny. Már az elején kialakultak kisebb csoportok. Volt néhány kerékpáros, aki elhúzott a mezőnytől és volt, aki a kényelmesebb tempót választotta a csapat végén. A középmezőnyt egy 15-17 fős társaság alkotta ahol rendkívül jó hangulatban ment a tekerés. Badacsony térségében aztán ez a csapat is kisebb csoportokra morzsolódott. Keszthelyen egy frissítő állomás várt minket, ahol volt sör, iso ital, nápolyi, csoki, kekszek, citromos üdítő, banán, stb. Mivel itt mindenki egy nagyobb pihenőt tartott, újra egymásra talált a középmezőny. A déli part felé haladva már viszont teljesen szétszóródott a társaság. Az első emberek már Siófok térségében jártak, míg a sereghajtók Badacsony emelkedőit ostromolták. Egy nagyon jó kedvű társaságnak köszönhetően a déli part sörözőinek a forgalma igencsak megugrott. :)

Sajnos a viharos szél miatt a célban nem sikerült megfelelő fogadtatásban részesíteni a fáradt beérkezőket, de reméljük, mindenki jól érezte magát és jövőre újra a rajtnál üdvözölhetjük őket!

EREDMÉNYEK

Az eseményről képek találhatók ITT.

 

VI. Pilisi bauMax-8 Bucka Futás

E-mail Nyomtatás PDF

VI. Pilisi bauMax-8 Bucka Futás

2012. 07. 22. (vasárnap)

 

 

A verseny rendezője: Óbudai Futókör, Szabadidő-, és Versenysport Egyesület. Honlap: www.obudaifutokorse.hu


A verseny célja: versenyzési lehetőség biztosítása a terepfutás kedvelőinek természetes környezetben, a Pilis-hegységben.

Versenyszámok

Terepmaraton (egyéni): 42 km (1400 m szintemelkedés)
Útvonal: Külker SC sporttelep (Márton utca) – Róka-hegy – Jumbó Kemping (Üröm) – Laza-rét – Pilisborosjenői templom – Teve-szikla – 2X az „Egri vár-kör” (a Köves-bérc és a Fehér-hegy körül) – Kevély-nyereg – Majdán-nyereg – 2X a „Majdán-kör” – Zöld-barlang (Nagy-Kevély ÉK-i oldala) – Sadove – Békásmegyer Ófalu (Kőbánya utca) – Külker SC sporttelep
Terep-félmaraton (egyéni): 25 km (850 m szintemelkedés)
Útvonal: Külker SC sporttelep (Márton utca) – Békásmegyer Ófalu – Sadove – Zöld-barlang – Majdán-nyereg – 1X a „Majdán-kör” – Kevély-nyereg – Teve-szikla – Pilisborosjenői templom – Laza-rét – Jumbó Kemping (Üröm) – Róka-hegy – Külker SC sporttelep.
Terepmaratonka (egyéni): 13 km (260 m szintemelkedés)
Útvonal: Külker SC sporttelep (Márton utca) – Békásmegyer Ófalu – Sadove – Zöld-barlang – Sadove – Békásmegyer Ófalu – Külker SC sporttelep (Márton utca).
Gyerek- és kísérő futás (egyéni): 2 km (0 m szintemelkedés)
Útvonal: Külker SC sporttelep – Békás-tó – Külker SC sporttelep.

 

Módosítás dátuma: 2012. május 11. péntek, 17:20 Bővebben...
 

Éjszakai kerékpártúra

E-mail Nyomtatás PDF

Éjszakai kerékpártúra
Az Óbudai futókörrel

 

Kerékpároztál már éjszaka? Nem? Akkor itt az alkalom! Ha rutinos éjszakai kerékpározó vagy, akkor pedig a jó társaság kedvéért gyere el!

Az Óbudai Futókör S.E. idén első alkalommal rendezi meg éjszakai kerékpáros teljesítménytúráját Békásmegyer és Szentendre között.

 

Időpont:           2012 Június 16. (szombat)

Rajt:                 1039 Bp. Királyok útja 272. – a Pünkösdfürdői strand bejárata elől, 21:00-kor.

Gyülekezés:    20:40-től

Nevezési díj: nincs, de előzetes regisztráció szükséges itt a honlapon vagy a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címen. Online regisztráció menetének leírása ITT található

Útvonal:           oda-vissza a Duna partján vezető kerékpáros úton, ahol gépkocsi forgalommal nem találkozunk. Forduló: a szentendrei Postás strandnál (a Casino mögötti füves területnél).

Táv:                 oda-vissza kb. 23 km.

 

A szentendrei fordulónál zenés tábortűz vár minket, ahol mindenki megsütheti a maga által odaszállított szalonnát, kolbászt stb.

A túrán mindenki saját felelősségre indul! Első és hátsó lámpa használata kötelező, ezt le is ellenőrizzük, és akinek nincs, sajnos nem indulhat el a túrán! 18 évnél fiatalabb indulók csak őket kísérő felnőttel vehetnek részt az eseményen!

Módosítás dátuma: 2012. május 09. szerda, 18:29
 

AZ ÓBUDAI FUTÓKÖR TAVASZI KÍNÁLATA

E-mail Nyomtatás PDF

Jelentkezz a Kerületkerülő Kerékpáros Túrára, melyet május végén ­– június elején tervezünk megrendezni a Csillaghegyi Polgári Körrel közösen. Az útvonal a III. kerület határán halad körbe, jelentős részben terepen. Várjuk az érdeklődők jelentkezését, az időpontot kellő számú jelentkező esetén véglegesítjük, és közzétesszük itt, a honlapon. A túra kb. 3-5 órát vesz igénybe, a jelentkezők kondíciótól függően több csoportban haladnak.

II. Balatonkerülő Kerékpáros Teljesítménytúra

Egynapos kerékpártúrát szervezünk, melynek célja a Balaton megkerülése 2012. május 12-én. A kb. 210 km hosszú túra útvonala a hivatalos balatoni kerékpárúton halad. Érdeklődni Rácz Ferencnél lehet a 06-20/962-39-15 mobilszámon és a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.

 

Budapest III. osztályú teniszverseny tavaszi fordulója május 5-től indul. Az Óbudai Futókör egyéniben és csapatban indít versenyzőket, a régiek mellett várjuk új tagok jelentkezését is!

 

Barlanglátogatás a Szemlő-hegyi-barlangba, féláron

Az Óbudai Futókör félárú barlanglátogatást szervez 8-10 fős csoportok részére a Szemlőhegyi-barlangba. Egyéni és csoportos jelentkezést is fogadunk. A szakavatott vezetővel induló barlangtúráknak nincs kötött időpontja, mert kellő számú jelentkező esetén egyeztetünk időpontot. A túra költsége fejenként 500 Ft (50% kedvezmény!). Igény szerint lehetőség van „keményebb” túra útvonal bejárására is, amihez helyben biztosítják a speciális védőöltözéket.

 

1% - az Óbudai Futókör is számít rád!

Az Óbudai Futókör, Szabadidő- és Versenysport Egyesület elnöke, Niederleitner Tamás előre is köszöni azok felajánlásait, akik a befizetett adójuk 1%-ával akarják támogatni az egyesület tevékenységét! Az Egyesület adószáma: 18096569-1-41.

 

Az Óbudai Futókör várja új tagok jelentkezését!

Az Óbudai Futókör amatőr sportolókat, a mozgás és a természet szerelmeseit tömörítő sport- és szabadidő egyesület, ahová várjuk új tagok jelentkezését tenisz, futó, természetjáró, kerékpáros és kettlebell erőfejlesztő szakosztályainkba!

 

Elérhetőségek

A fentiekkel kapcsolatban a 30/407-93-44 mobilszámon hívható az egyesület elnöke, Niederleitner Tamás. E-mail címünk: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. . Honlapunk: http://www.obudaifutokorse.hu/.

 

MINDENKIT SOK SZERETETTEL VÁRUNK, AKI MOZOGNI SZERETNE EGY JÓ TÁRSASÁG TAGJAKÉNT!

Módosítás dátuma: 2012. március 19. hétfő, 07:41
 

FELHÍVÁS

E-mail Nyomtatás PDF

FELHÍVÁS

A Kinizsi Természetbarát Egyesület idén május 19-20-án rendezi meg hagyományos gyalogos teljesítménytúráját – három kategóriában – a Pilis és a Gerecse hegységben. A hosszú távú 100 km-es távra előnevezés is lehetséges így elkerülhető az indulás napján a sorban állás. Az Óbudai Futókör lehetőséget biztosít az egyesületen keresztül történő nevezésre. Előnevezés csak a 100 km-es távra lehetséges. Nevezési lap kérhető Rácz Ferencnél (06-20-962-39-15 / Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ) Ezt a nevezési lapot a háziorvosnál le kell pecsételtetni, majd a 3.000.- forintos nevezési díjjal Rácz Ferencnek legkésőbb május 8-ig visszajuttatni.

A túra részletes leírása a Kinizsi honlapján megtekinthető: http://www.kinizsi.org/k100/k100_informaciok.html

Módosítás dátuma: 2012. április 19. csütörtök, 19:37
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 1 vendég böngészi